„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2017. július 29., szombat

Nyereményjáték - 3 éves a Könyvvilág blog


Sziasztok! Tudom, hogy már egy hónapja csúszik ez a bejegyzés, de ennek egyik legnagyobb oka, hogy nem érkezett meg az egyik nyeremény. Sajnos azóta sem, de úgy döntöttem, hogy elég a várakozásból, most már illik belevágni!


A nyereményjáték szülinapi, szóval engedtessék meg egy kis érzelgősség, nosztalgiázás. Hihetetlen, hogy immáron 3 év telt el, hogy bepötyögtem az első bejegyzésem. Talán nem hiszitek, de sokszor még ma is olyan zöldfülűnek érzem magam, mint annak idején, pedig ezen évek alatt ezért néhány mérföldkövet sikerült meglépnem. Amitől a nyomás is nőtt, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magabiztosság nem az erősségem, ezért néha leblokkolok, túlagyalom a dolgokat, és csak nehezen születik meg egy-egy bejegyzés. Ez szerencsére ritka, mert ha egy könyv valamilyen hatást kivált belőlem, akkor azért nagyon meg tudok indulni, és ki tudom írni magamból az érzéseket. Eléggé nagy az önkritikám, ezért én is tudom, hogy mikor nem sikerült igazán egy bejegyzés, és egyszerűen nem tudok jobbat produkálni, máskor viszont kifejezetten elégedett vagyok. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a blogírás még három év után is egyfajta kihívás, ez nyilván szerepet játszik abban is, hogy ne unjam meg, ne akarjam félredobni ezt a szuper hobbit/szenvedélyt. Amellett természetesen, hogy imádom a könyveket, és szinte ez az egyetlen platform, ahol rondán fogalmazva ezt ki tudom élni, és cenzúra és értetlen pillantások nélkül kiadhatom, hogy mit érzek egy könyvvel kapcsolatban. A blogírás persze nemcsak a könyvekről és rólam szól, hanem a másik oldalról, az olvasókról, azaz rólatok! Amióta blogturnés lettem, jöttem rá igazán, hogy micsoda felelősség egy bejegyzés megírása: a kiadók felé, a többi turnés felé, és nem utolsó sorban az olvasó felé, aki lehet, hogy az értékelésem alapján választ vagy nem választ egy könyvet. A lényeg tehát, hogy nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki olvassa a blogomat, a kemény magnak, és azoknak is, akik csak egyszer-egyszer tévednek be hozzám!

A hálámat ki is fejezném, és ahogy minden évben, idén is szerveztem egy nagyobb nyereményjátékot! :) Most egy picit más lesz a helyzet, ugyanis nem a megszokott lájkolós/megosztós játékot hoztam, hanem a nyereményekhez kötődően egy kis kérdez-felelek játékra invitállak titeket. Nem kell ám megijedni, nem lesz vészes, sőt egy kivételével mindegyik nyereményhez kötődő könyvről írtam korábban bejegyzést, ahol megtaláljátok a választ a kérdésre.
Nem kell mást tennetek tehát, mint az alábbi linkre kattintva megválaszolni a kérdéseket, és máris megvan az esélyre, hogy nyerjetek. Az utolsó kérdés természetesen nem tétje a játéknak, arra vonatkozik, hogy melyik nyereményt tudnátok a legszívesebben magatokénak (akár az összes lehet). Ennek értelmében a sorsolás is teljesen hagyományos módon fog zajlani.



A NYEREMÉNYEK

Könyvek
Tabitha Suzuma: Forbidden - Kimondhatatlan
Katja Millay: Nyugalom tengere
Joss Stirling: Angel

Könyvjelzők, kártyák
Tammara Webber: Easy, Breakable, Sweet aláírt kártyák
Donna MacMeans könyvjezők (2*2db)
Deirdre Riordan Hall könyvjelzők (Sugar, Pearl)
Könyvmolyképzős csomag (Szonáta gordonkára és kávédarálóra, Apa, randizhatok egy lovaggal?, Védtelenül)
Vegyes csomag (Varázsolj velem, Aprótörpe indiánok, Stony Mayhall második élete)


Egy kis segítség a játékhoz: az alábbi címekre kattintva elérhetitek a nyereményekről írt bejegyzésemet:

Katja Millay: Nyugalom tengere
Joss Stirling: Angel
Tammara Webber: Sweet 
Donna MacMeans Chambers sorozat
Deirdre Riordan Hall: Sugar


A JÁTÉK (képre kattintva)




A játék 2017. augusztus 20-ig tart!

Ahogy látszik tehát, ez a játék nem a lájkokról szól, de ha mégis úgy érzitek, hogy szeretnétek követni, akkor nem fogok megharagudni! ;)
Az alábbi oldalakon vagyok a legaktívabb:

Emellett ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan írjatok a konyvvilagblog@gmail.com e-mail címre!

Már csak annyi hiányzik, hogy sikert kívánjak mindenkinek!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog Blogszülinapot!!! ^^ <3

    VálaszTörlés
  2. Szia Bea,
    Azt szeretném kérdezni, hogy csak 1 nyereményt lehet beírni? Azért írnék többet, mert nem tudok dönteni ��

    Köszönöm a választ! :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Annyit írsz be, amennyit szeretnél. Ez nagyban megkönnyíti a sorsolást. :)
      Bea

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Szia!
      Posztoltam több helyen is: https://www.facebook.com/konyvvilagblog/photos/a.689450354482078.1073741828.661414853952295/1427886577305115/?type=3&theater
      Viszont többen nem jelentkeztek, így holnap újra sorsolok. :)

      Törlés